OKTÓBER

Október 1.

A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT (LISIEUX-I) SZENT TERÉZ SZŰZ ÉS EGYHÁZTANÍTÓ

Emléknap


A franciaországi Alencónban született 1873-ban. A karmeliták lisieux-i kolostorába gyermeklányként lépett be. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítóvá nyilvánította. Szüzek vagy Egyháztanítók közös zsolozsmája a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

Benedictus-ant. Bizony, mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.

Könyörgés

Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged.

ESTI DICSÉRET

Magnificat-ant. Örüljetek és ujjongjatok, mert nevetek föl van írva a mennyben!

Október 2.

SZENT ŐRZŐANGYALOK

Emléknap

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Urunkat, akinek az angyalok szolgálnak, jöjjetek, imádjuk.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Világteremtő jó Urunk,

minden, mi van, mi szerte él,

erős jobbodnak műve az,

s fenntartod, gondját viseled.

Buzgó imával kérlelünk,

ha vétkeztünk is, légy velünk,

s hogy oszlik már az éjszaka,

szívünkben új fényt gyújts nekünk.

Mellénk adott szent angyalod

kísérje mindig lépteink,

őrizze lelkünk, s bűneink

ártó tüzétől védje meg.

Gonosz léleknek cseleit

száműzze tőlünk messzire,

hogy álnokság hálóiba

foglyul ne essék szellemünk.

Földünktől messze űzze el

az ártó ellenség hadát;

az áldott békét tartsa meg,

s óvjon, ha romlás törne ránk.

Atyának áldás, tisztelet!

Kiket megváltott szent Fia,

s megszentelt Lelke: híveit

őrangyalával óvja meg. Ámen.

Ant. 1Az Úr elküldi veled angyalát, és sikeressé teszi utadat.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

Ant. 2Áldott legyen az Isten, aki elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak.

Ant. 3Dicsérjétek az Urat, ti mindnyájan, angyalok és mennyei karok!

RÖVID OLVASMÁNY

Kiv 23, 20-21

Nézd, előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utaidon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Tiszteld őt, és hallgass szavára!

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Angyalaid színe előtt {*} Magasztallak téged, Istenem.

Angyalaid színe előtt {*} Magasztallak téged, Istenem.

Hálát adok neked szent nevedért. {*}

Magasztallak téged, Istenem.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Angyalaid színe előtt {*} Magasztallak téged, Istenem.

Benedictus-ant. Ők mindnyájan szolgáló lelkek, s azok szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget.

FOHÁSZOK

Kedves testvéreim, magasztaljuk az Urat, akit körülvesz az angyalok sokasága, és kérjük, hogy e szolgáló lelkek segítsenek minket életutunkon:

Angyalok, mindnyájan áldjátok az Urat!

Istenünk, aki parancsot adtál angyalaidnak, hogy őrizzenek bennünket minden utunkon,

vezess ma minket botlás nélkül a te ösvényeiden!

Angyalok, mindnyájan áldjátok az Urat!

Atyánk, akinek arcát mindig látják angyalaink az égben,

add, hogy soha meg ne szűnjünk arcodat keresni!

Angyalok, mindnyájan áldjátok az Urat!

Istenünk, akinek gyermekei olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben,

add meg nekünk a szív és a test tisztaságát!

Angyalok, mindnyájan áldjátok az Urat!

Istenünk, küldd néped segítségére Mihályt, a nagy fejedelmet,

hogy védje meg népedet a sátán angyalaival vívott harcban!

Angyalok, mindnyájan áldjátok az Urat!

Könyörgés

Istenünk, te határtalan gondviselő szeretettel szent angyalokat rendeltél, hogy őrizzenek minket. Add meg könyörgő híveidnek, hogy az ő pártfogásukat mindenkor érezzük, és társaságuknak örökké örvendezzünk.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Őrzőangyalokat áld ma víg énekünk,

kikre bízta Atyánk emberek útjait,

hogy gyarló szívüket bajkeverő gonosz

tőr ne ejtse meg álnokul.

Megtagadta Urát angyala árulón,

s méltán űzte ki őt égből a büntetés;

most emberre irigy, rontani vágyik azt,

kit hív Isten az ég felé.

Őrzőangyal, ezért szállj le közénk, siess

rád bízott lakodat védeni gondosan:

Minden lelki veszélyt űzz tova éberen,

bármi sújtja a szíveket.

Háromság, Egy-Isten, örökké áld szavunk,

ég, föld és alvilág Urának hódolunk,

e hármas építmény örök Királya vagy,

és dicsőséged végtelen! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

Ant. 1Gondosan körülsáncol az Úr angyala minden istenfélőt, és megszabadítja őket. 33. zsoltár I.

Ant. 2Él az Úr, akinek angyala megoltalmazott utamon. II.

Ant. 3Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt, és mondjatok neki köszönetet irgalmasságáért, amit veletek tett. Kantikum

Jel 11, 17-18; 12, 10b-12a

RÖVID OLVASMÁNY

Jel 8, 3-4

Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, arany füstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádságával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádságával felszállt az Isten elé.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Angyalainak {*} Parancsot adott az Úr.

Angyalainak {*} Parancsot adott az Úr.

Hogy őrizzenek minden utadon. {*}

Parancsot adott az Úr.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Angyalainak {*} Parancsot adott az Úr.

Magnificat-ant. Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

FOHÁSZOK

Kérjük az Urat, hogy az angyalokkal együtt, akik teljesítik akaratát, mi is készségesen hallgassunk szavára. Mondjuk hálatelt szívvel:

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

Istenünk, te angyalaidat csodáid hírnökeivé tetted,

add, hogy segítségükkel mi is hirdessük az embereknek nagy tetteidet!

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

Felséges Istenünk, angyalaid szünet nélkül szentnek hirdetnek,

engedd, hogy Egyházad is mindörökre zengje dicséretedet!

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

Angyalaidnak te parancsoltad, hogy őrizzék útjaikon szolgáidat,

add meg az úton levőknek, hogy sértetlenül, békében és örömmel térhessenek vissza övéikhez!

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

Te az embereknek békét hirdettél angyalaid által,

parancsold nekik, hogy állandóan sugalmazzák a béke komoly akarását a népeknek és vezetőiknek!

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

Amikor elküldöd angyalaidat, hogy összegyűjtsék a választottakat a négy égtáj felől,

add, hogy minden gyermeked a választottak között legyen!

Angyalaiddal együtt zengjük dicsőséged himnuszát.

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY

ApCsel 5, 17-20

A főpap és akik vele tartottak, vagyis a szadduceusok pártja, féltékenységükben fölléptek az apostolok ellen. Elfogatták, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, s így szólt hozzájuk: Menjetek, álljatok ki a templomban a nép elé, s hirdessétek ennek az életnek az igazságait!

Angyalaid színe előtt magasztallak, Istenem.

Leborulok szent templomodban, és hálát adok nevedért.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY

ApCsel 12, 7

Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. Az angyal oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: Kelj fel gyorsan! – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.

Az Úr elküldte angyalát.

És kiszabadított Heródes kezéből.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY

ApCsel 10, 3-5

Kornéliusznak a nap kilencedik órájában látomása volt. Egész világosan látta, hogy az Úr angyala belép hozzá, és megszólítja: Kornéliusz! Ránézett, és megrémülve kérdezte: Mi az, uram? Az így válaszolt: Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, s megemlékezett rólad. Ezért most küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, más néven Pétert.

Az angyal kezéből a tömjén füstje

A szentek imádságával felszállt az Isten elé.

Október 4.

ASSISI SZENT FERENC

Emléknap


Assisiben született 1182-ben. Kissé könnyelmű ifjúkor után tért meg. Lemondott atyai örökségéről, teljesen Istennek szentelte magát. A szegénységet választva evangéliumi életet élt, mindenkinek az Isten szeretetéről prédikált. A hitetlenek közti hithirdetésre is szívesen vállalkozott. Követőit az Apostoli Szentszék jóváhagyásával szerzetesrendbe fogta össze. Szent Klárával együtt megalapította a női ágat is. Harmadik rendjét a világban élő bűnbánók csoportja alkotja. 1226. október 3-án halt meg Assisiben. Szent férfiak, szerzetesek közös zsolozsmája, a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Ferenc fényárba öltözött

a többi égi szent között,

s mint nagy kiváltság részese

hordozza Krisztus zászlaját.

Apostolokkal osztja meg

szegénység bő jutalmait;

nehéz keresztjét hordta itt:

Krisztus-szövetség nagy jelét.

Lélekben mint hős vértanú

kereszttel járt az Úr után,

ezért most joggal trónol ő

a vértanúknak társaként.

Lemondás üdvös útjain

keresztet hordott szüntelen:

a hitvallóknak nem múló

dicsfényét méltán kapta meg.

Követte tűrő Mesterét

szűztisztaságban, hűen itt,

most tisztasága béreként

szüzek karában ünnepel.

Atyánk, Fiú s az égi Láng

Ferencnek látva sebeit

árassza ránk is általuk

fényét, mely éltet, boldogít. Ámen.

Benedictus-ant. A szegény és alázatos Ferenc gazdagon megy az égbe, hol mennyei himnuszok dicsőítik.

Könyörgés

Istenünk, te megadtad Assisi Szent Ferencnek, hogy a szegénységben és alázatosságban Krisztushoz váljék hasonlóvá. Tégy készségessé minket, hogy mi is az ő útján járva kövessük Fiadat, és örvendő szívvel veled egyesüljünk.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ Ferenc fényárba, mint a Reggeli dicséretben.

Magnificat-ant. Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével; én ugyanis Jézus jegyeit viselem testemen.

Október 5.

Szent Faustina Kowalska, szűz


A lengyelországi Glogowiec-ben született, 1905-ben. Rövid életét az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjában szentelte Krisztusnak. Elfogadta a hivatást, hogy Isten irgalmas szeretetének hírnökévé váljon. Lelki Naplójában tanúságot tett misztikus tapasztalatairól és elősegítette az isteni irgalom hirdetésének és kiesdeklésének egész világra terjedő művét. 1938-ban, Krakkóban halt meg. Szüzek közös zsolozsmája vagy Szent asszonyok, szerzetesek közös zsolozsmája, kivéve az alábbiakat:

Könyörgés

Istenünk, te Szent Faustinának azt a feladatot adtad, hogy végtelen irgalmasságod gazdagságát hirdesse. Közbenjárására engedd, hogy példáját követve teljesebben bízzunk jóságodban, és nagylelkűen gyakorolhassuk a szeretet cselekedeteit.

A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN:

A VESZPRÉMI BAZILIKA-SZÉKESEGYHÁZ FELSZENTELÉSE

Ünnep


Veszprém székesegyházát Gizella királyné építtette Szent Mihály főangyal tiszteletére. Ettől kezdve a magyar királynék házi kápolnájául szolgált, itt koronázták, illetve temették el őket. E templom a belviszályokban és a török időkben ismételten elpusztult, Eszterházy Imre püspök 1723-ban elkészült barokk székesegyházát 1907 és 1910 között építették át mai formájában. 1981-ben, Szent Imre halálának 950. évfordulóján II. János Pál pápa a „kis bazilika” címmel tüntette ki. Templomszentelés közös zsolozsmája.

Október 6.

SZENT BRÚNÓ ÁLDOZÓPAP


Kölnben született 1035 körül. Párizsban nevelkedett, és pappá szentelése után hittudományt tanított. A magányos élet után vágyódva 1084-ben megalapította a karthauziak rendjét. II. Orbán pápa magához hívta, hogy segítse őt az Egyház problémáinak megoldásában. A calabriai Squillace melletti Szent István-kolostorban halt meg 1101. október 6-án. Lelkipásztorok, vagy Szent férfiak, szerzetesek közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, te Szent Brúnót arra hívtad, hogy a magányban szolgáljon neked. Közbenjárására add, hogy a világ forgatagában is szüntelenül neked éljünk.

Október 7.

RÓZSAFÜZÉR KIRÁLYNŐJE

Emléknap


Ezt az ünnepet Szent V. Piusz pápa rendelte el a Lepantónál kivívott tengeri győzelem (1571) emlékére, amelyet a rózsafüzér imádkozása révén az Istenszülő segítségének tulajdonítottak. A mai nap ünneplése mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának. Szűz Mária közös zsolozsmája, a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Fénylő öröm ha lángra gyújt,

ha felvérez a fájdalom,

avagy tündöklő fény övez:

köszöntünk téged, Szűzanya.

Légy üdvöz, áradó öröm,

Istent fogansz, majd hordozol,

szülsz, felajánlod s megleled

Fiadat, boldog szent Szülő!

Légy üdvöz, tenger fájdalom!

Mikor haláltusát, verést,

tövist, keresztfát, Golgotát

átszenvedsz, első Vértanú!

Légy üdvöz, Napba Öltözött!

Kin Isten Lelke átragyog!

Fiad győzelmi ünnepén,

Királynőnk, fényben tündökölsz.

Jertek, ti, népek, szedjetek

titok-rózsákat, s fonjatok

dicső fejére koszorút;

a szép szeretet Anyja ő!

Dicsőség néked, Jézusunk,

világra kit szült tiszta Szűz,

Atyának, Léleknek veled,

örökre áldás, tisztelet. Ámen.

Ant. 1Mária szülte a Krisztusnak nevezett Jézust.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

Ant. 2Anyánk, veled áldjuk az Urat, aki haldokolván reád bízott minket, mint gyermekeidet.

Ant. 3Szűz Mária felmagasztaltatott az angyalok kara fölé, fején tizenkét csillagból van a korona.

RÖVID OLVASMÁNY

Vö. Iz 61, 10

Örvendezve örvendek az Úrban, és lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett engem, és az igazság palástját terítette rám, az ékszerekkel díszes menyasszonyra.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. {*}

Az Úr van teveled!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Benedictus-ant. Boldogságos Anya, sértetlen Szűz, világnak Királyné asszonya, segítsd mindazokat, akik e szent napon téged ünnepelnek!

FOHÁSZOK Szűz Mária közös zsolozsmájából. Könyörgés

Kérünk, téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ Fénylő öröm, mint a Reggeli dicséretben.

Ant. 1Az Úr angyala köszöntötte a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhében Gyermeket fogant a Szentlélek erejéből.

Zsoltárok és kantikum Szűz Mária közös zsolozsmájából.

Ant. 2Jézus keresztje alatt ott állt anyja, Mária.

Ant. 3Örvendezz, Szűz Mária: Krisztus feltámadt sírjából, alleluja!

RÖVID OLVASMÁNY

Gal 4, 4-5

Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Üdvöz légy , Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. {*}

Az Úr van teveled!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Üdvöz légy , Mária, kegyelemmel teljes, {*} Az Úr van teveled!

Magnificat-ant. Mária emlékezetébe véste szavaikat, és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk.

FOHÁSZOK Szűz Mária közös zsolozsmájából. Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

Október 8.

SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGYASSZONYA. MAGYARORSZÁG FŐPÁTRONÁJA

Főünnep


Szent István királyunk, halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ra tette át. 1980-ban II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában a II. Szilveszter pápától kapott – és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott – kápolna helyett az új magyar kápolnát ezen a napon szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Boldogságos Krisztus Anyja, vigadozzál,

mert a földre fényességet, vigaszt hoztál,

boldogságot harmatoztál,

drága bokor, édes bimbót virágoztál.

Nyíló rózsa, kérjük tőled, örök Szűztől,

szabadítsd meg népedet a pokoltűztől,

s ha szívedből el nem űzöl,

szolgáidként élünk, s áldunk mint Szűz Szülőt.

Éva bűnét, melyért rajtunk sír adója,

helyrehoztad, üdvösségünk ringatója,

amikor az angyalszóra

alázattal mondtad: „Isten szolgálója”.

Bűnösöknek boldogságos menedéke,

keseredett, beteg szívek édessége,

légy az árvák segítsége,

ellenségtől biztos, boldog égi béke.

Légy azért Pannóniának újítója,

erősséges pogányoknak megrontója,

magyarok vigasztalója,

holtunk után mennyországunk megnyitója. Ámen.

1. ant.Láttam a Szépségest mint galambot: rózsabokrok és a völgyek liliomai között.

Zsoltárok és kantikum Szűz Mária közös zsolozsmájából.

2. ant.Jöjj, választottam, és benned állítom fel trónusomat, mivel a Király megkívánta szépségedet.

3. ant.Jeruzsálemnek ékszerekkel feldíszített leányát megkívánta az Úr.

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 23-24

Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a beismerésnek és a szent reménynek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Dicsérve áldják az Urat. {*}

Örülnek az angyalok.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Magnificat-ant. Örvendezzél, Isten Anyja, szíved mélyén. Boldog vagy, Magyarország, hogy Szűz Mária szent napját ünnepled. Ujjongjon az ég, a föld s a tenger!

FOHÁSZOK

Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, Királynéja! Hozzád buzgó szívvel, köteles hűséggel járulunk:

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Ó, Atyaistennek kedves, szép leánya, Szent István királyunk a te oltalmadba ajánlotta nemzetét,

őrizd országodat szüntelen anyai szeretettel!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Krisztus Jézus anyja, Szent Gellért püspöktől tanultunk tisztelni téged,

segíts, hogy mi is Nagyboldogasszonyunknak valljunk, és hűségesen szeressünk!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Szentlélek mátkája, akit Szent László királyunk Magyarország Pátrónájának nevezett,

segíts, hogy lelkünk tiszta lánggal égjen, és gyermeki szívvel viszonozzuk szeretetedet!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak, Pátrónája, pártfogója régi magyar hazánknak,

tehozzád járulunk, sírva leborulunk, légy Anyja fiaidnak!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Nagyasszonyunk, hozzád fohászkodunk, hallgasd meg esdeklő kérésünket,

légy hozzánk irgalmas, Isten Anyja, segíts az égbe, ó, Szűz Mária!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Könyörgés

Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és Pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Köszöntsük Szűz Máriát, Magyarország Nagyasszonyát, s örvendjünk az Úr előtt!

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Ó, dicsőséges, ó, ékességes,

mint a csillag, fényes!

Úrnőnk s Anyánk vagy, drága, szép, erényes.

Pálma sudára, nektár pohárja,

fűszer illat-árja:

vidd a bolyongót égi hon útjára.

Szent búza magja, ékszer smaragdja,

irgalom harangja:

jusson elődbe e zsolozsma hangja.

Harc lobogója, vígság folyója,

szűz virág bimbója:

égi gyönyörnek vagy te kincstartója.

Föld liliomja, rózsagally lombja,

szállj az égi honba,

melynek fényárját Szíved földre vonja.

Menny ékessége, nép dicsősége,

vidd szívünket égbe:

hogy a száműzött lelje nyugtát végre!

Fény a sötétben, édes reményem,

ó, tekints le rám; fenn

adj híveidnek örök éltet. Ámen.

1. ant.Üdvöz légy, dicső Szűz, tündöklő szép rózsa: mindenkor ékes vagy, Jézus Krisztus Anyja.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

2. ant.Mózesnek lángoló, el nem égő bokra: benned ég Királya eljött a világra.

3. ant.Viruló, virágzó hajtása Jesszének, kiszáradt, szomjazó szívünket gyógyítsd meg.

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 5-7

Én a Felségesnek szájából születtem, mint elsőszülött valamennyi teremtmény előtt. El nem múló fényt gyújtottam az égen, s ködként borítottam be az egész földet. Fönt a magasságban volt a lakóhelyem, és a trónusom felhőoszlopon állt.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Szűz Mária felmagasztaltatott {*} Az angyalok kórusa fölé.

Szűz Mária felmagasztaltatott {*} Az angyalok kórusa fölé.

Áldott az Úr, aki felmagasztalta őt. {*}

Az angyalok kórusa fölé.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Szűz Mária felmagasztaltatott {*} Az angyalok kórusa fölé.

Benedictus-ant. Világ Teremtője: szent Anyád, a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására könyörülj népeden, mivel nem halálra, hanem életre teremtettél bennünket.

FOHÁSZOK

Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, Királynéja! Hozzád buzgó szívvel, köteles hűséggel járulunk:

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Ó, áldott Szűzanya, mennyei szép Rózsa, boldog mennyországnak drága gyöngyvirága, bűnösöknek édes szószólója,

vigyázz reánk, Édesanyánk, magyaroknak kegyes Királynéja!

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk, nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Nyújtsd ki mennyből, ó, szent Anyánk, kezedet, meg ne utáld ínségében népedet,

oltalomhely Isten után csak te vagy, szólj mellettünk, mert Istennél szavad nagy!

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Magyar nemzetnek Védőasszonya, légy népednek hűséges oltalma,

mint annyi számos hosszú éven át, siess most is megvédeni e hazát.

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted zokogva esd,

minden reményünk csak te vagy, Szent Szűzanyánk, ó, el ne hagyj!

Boldogasszony, édes, hozzád esd ma néped!

Könyörgés

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Ant. délelőtt Királyi szép palota, kegyelemnek trónusa, égnek ékes csillaga, szentséges Szűz Mária.

Ant. délben Minden méznél édesebb, drágakőnél fényesebb, tisztaságos liliom, búban-rosszban oltalom.

Ant. délután Ő a bölcs Szűz, hódoló hittel Fiút foganó; Csillag: napot ringató, Hold: ködöket oszlató.

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 12-13

A mindenség Teremtője parancsot adott, Teremtőm kijelölte sátramnak a helyét. Így szólt: A sátradat Jákobban üsd fel, az örökrészed Izraelben legyen, és választottaim között verj gyökeret!

Felvétetett Mária az égbe, örülnek az angyalok,

Dicsérve áldják az Urat.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 15-16

Dicsőséges nép közt vertem gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.

Szűz Mária felmagasztaltatott

Az angyalok kórusa fölé a mennyben.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 13-15

Magasra nőttem, mint Libanon cédrusa, és mint a ciprusok a Hermon-hegységben. Magasra nőttem, mint Engedi pálmája, mint a jerikói rózsaültetvények. Mint a pompás olajfa a síkságon, mint a vízmelléki platán, úgy nőttem fel. Illatos vagyok, mint a fahéj és a balzsam, mint a kiváló mirha, illatot árasztok. Mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté, mint a jó illatú tömjén a sátorban, s illatom, mint a színtiszta balzsamé.

Szűz Mária felvétetett a mennyei nászházba,

Ahol a Királyok Királya ül csillagos trónján.

II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Boldogságos Krisztus Anyja, vigadozzál,

mert a földre fényességet, vigaszt hoztál,

boldogságot harmatoztál,

drága bokor, édes bimbót virágoztál.

Boldog, aki téged szüntelen magasztal,

szentté lesz, kit elhalmozol szent malaszttal.

Krisztus olyat megvigasztal,

s vendégségre várja boldog égi asztal.

Esedezik színed előtt Magyarország,

fáradt kezét segítségért nyújtja hozzád.

Te kezedbe teszi sorsát,

rabságából, édes mentő, hogy kihoznád.

Előtted sír egész ország könyörögve,

hiszen tied századoktól minden rögje,

István király szent örökje

Isten után benned bízik mindörökre.

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért,

győzelemmel verje vissza ellenségét,

rabságának vesse végét,

adja neki égen-földön üdvösségét.

Légy azért Pannóniának újítója,

erősséges pogányoknak megrontója,

magyarok vigasztalója,

holtunk után mennyországnak megnyitója. Ámen.

1. ant.Nagyasszonyunk, üdvöz légy, szép királynőnk, áldott légy, a mennyei sereget felülmúlja szépséged.

Zsoltárok és kantikum Szűz Mária közös zsolozsmájából.

2. ant.Magyarok Nagyasszonya, tisztaságos Szűzanya, az egekben kétszeres dicsőségre érdemes.

3. ant.Jöjj el, siess, várva várt gyümölcstermő olajág, sebeinket orvosold, nagy jóságú pártfogónk.

RÖVID OLVASMÁNY

Sir 24, 17. 23-24

Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a beismerésnek és a szent reménynek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Dicsérve áldják az Urat. {*}

Örülnek az angyalok.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Felvétetett Mária az égbe, {*} Örülnek az angyalok.

Magnificat-ant. Kegyes Anya, Szűz Mária, magyaroknak ősi pártfogója, mutasd kegyed, amíg neved zengi szegényeid kórusa.

FOHÁSZOK

Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, Királynéja! Hozzád buzgó szívvel, köteles hűséggel járulunk:

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Ó, Atyaistennek kedves, szép leánya, Szent István királyunk a te oltalmadba ajánlotta nemzetét,

őrizd országodat szüntelen anyai szeretettel!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Krisztus Jézus anyja, Szent Gellért püspöktől tanultunk tisztelni téged,

segíts, hogy mi is Nagyboldogasszonyunknak valljunk, és hűségesen szeressünk!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Szentlélek mátkája, akit Szent László királyunk Magyarország Pátrónájának nevezett,

segíts, hogy lelkünk tiszta lánggal égjen, és gyermeki szívvel viszonozzuk szeretetedet!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak, Pátrónája, pártfogója régi magyar hazánknak,

tehozzád járulunk, sírva leborulunk, légy Anyja fiaidnak!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Nagyasszonyunk, hozzád fohászkodunk, hallgasd meg esdeklő kérésünket,

légy hozzánk irgalmas, Isten Anyja, segíts az égbe, ó, Szűz Mária!

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!

Október 9.

SZENT DÉNES PÜSPÖK ÉS TÁRSAI VÉRTANÚK


Tours-i Szent Gergely szerint Dénes az örök városból, Rómából jött Galliába a III. század közepén. Párizs első püspöke lett, és a városhoz közel szenvedett vértanúságot klérusának két tagjával: Rusticus áldozópappal és Eleuterius szerpappal. Több vértanú közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, te Szent Dénesnek és társainak küldetést adtál, hogy a népeknek dicsőségedet hirdessék, és megerősítetted őket, hogy a szenvedésben állhatatosak legyenek. Add, hogy példájuk nyomán a földi javakat ne hajszoljuk, és a világ csábításaival bátran szembeszálljunk.

Ugyanezen a napon, október 9-én

LEONARDI SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP


A toscanai Lucca közelében született 1541-ben. Előbb gyógyszerészetet tanult, de abbahagyta, és a papi hivatást választotta. Szívesen prédikált, főként a szegény gyermekeket oktatta a keresztény tanításra. 1574-ben megalapította az Isten Anyjáról nevezett szabályozott papok társaságát, s emiatt sokat kellett szenvednie. Ezért méltán látjuk benne annak az Intézetnek a kezdeményezőjét, amelyet a „Hitterjesztésről” elnevezve a pápák fejlesztettek nagyszabásúvá. Különféle szerzetesközösségekben a fegyelmet szeretettel és éles elmével állította helyre. Rómában halt meg 1609. október 9-én. Lelkipásztorok, vagy Szent férfiak, jótékonykodók közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, minden jóság forrása, te Leonardi Szent János áldozópapot az evangélium hirdetésére küldted a népek közé. Közbenjárására add, hogy az igaz hit szüntelenül terjedjen az egész világon.

Október 11.

Szent XXIII. János pápa


Angelo Giuseppe Roncalli 1881. november 25-én Sotto il Monte-ban (Bergamo közelében) született egyszerű, földműves családban. 11 éves korában belépett a bergamói egyházmegyei szemináriumba, és itt végezte középiskolai tanulmányait. Utána a római Pápai Szeminárium növendéke lett. Pappá szentelték 1904. augusztus 10-én. Giacomo Maria Radini Tedeschi püspök titkára és teológiai tanár lett Bergamóban. 1921-ben kezdte meg szolgálatát a Szentszéknél: a Hitterjesztés Pápai Műve Olaszországi Központi Tanácsának lett az elnöke. 1925-ben Bulgária apostoli vizitátorává, majd apostoli delegátusává kapott kinevezést, és püspökké szentelték. 1935-ben Törökországban és Görögországban lett apostoli delegátus, 1944-ben pedig Franciaországban pápai nuncius. 1953-ban a pápa bíborossá kreálta, és kinevezte velencei pátriárkává. XII. Piusz halála után pápává választották 1958. október 28-án. Összehívta a Római Egyházmegyei Zsinatot. Bizottságot hozott létre az Egyházi Törvénykönyv felülvizsgálatára, és összehívta a II. Vatikáni Egyetemes Zsinatot. Meghalt 1963. június 3-án. Szent II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá, majd 2014. április 27-én Ferenc pápa pedig szentté avatta. Lelkipásztorok közös zsolozsmája: pápák.

Könyörgés

Mindenható örök Isten, aki Szent János pápában az egész világ számára felragyogtattad Krisztusnak, a jó pásztornak alakját, közbenjárására engedd, kérünk, hogy örvendezve eltelhessünk a keresztény szeretet bőségével.

Október 14.

SZENT I. KALLIXTUSZ PÁPA ÉS VÉRTANÚ


A hagyomány szerint rabszolga volt. Szabaddá válva Zefirinusz pápa diakónussá szentelte, majd 217-ben ő is Szent Péter utóda lett. Az adopciánus és modalista eretnekek ellen küzdött. 222-ben vértanúságot szenvedett, és a Via Aurelián temették el. Egy vértanú, vagy Lelkipásztorok közös zsolozsmája

Könyörgés

Jóságos Istenünk, hallgasd meg néped könyörgését Szent Kallixtusz pápa vértanúságának emléknapján. Érdemeiért és közbenjárására szüntelenül segítsd Egyházadat.

Október 15.

A JÉZUSRÓL NEVEZETT (AVILAI) SZENT TERÉZ SZŰZ ÉS EGYHÁZTANÍTÓ

Emléknap


A spanyolországi Avilában született 1515-ben. A karmeliták rendjébe lépett, a tökéletesség útján nagy lépésekkel haladt előre, misztikus kinyilatkoztatásokat kapott. Rendjének megreformálásakor sok megpróbáltatást kellett szenvednie, de töretlen lélekkel minden nehézségen úrrá lett. Tudásban gazdag és saját misztikus tapasztalataival igazolt könyveket írt. Alba városában halt meg 1582. október 4/15-én. VI. Pál pápa 1970. szeptember 27- én egyháztanítói címmel tisztelte meg. Szüzek, vagy Egyháztanítók közös zsolozsmája, a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Mint nagy Királyod hírnöke,

atyád hajlékát elhagyod,

Teréz, hogy barbár földeken

Krisztust hirdesd, vagy véred ontsd.

De ennél édesebb halál,

méltóbb ítélet vár terád,

az istenszeretet nyila

lesz az, mi téged földre sújt.

Jöjj, kedves, tiszta áldozat,

égesd el szívünk teljesen,

hogy minden rád bízott velünk

poklok tüzétől ment legyen.

Szüzek Királya, Jézusunk,

minden szent hódoljon neked,

és szép menyegzős énekünk

téged dicsérjen szüntelen. Ámen.

Könyörgés

Istenünk, te a Jézusról nevezett Szent Terézt Szentlelked által arra indítottad, hogy életművével a tökéletesség útját tanítsa az Egyházban. Add, hogy mennyei tanítása szüntelenül oktasson minket, és eltöltsön az igazi életszentség utáni vággyal.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Teréz, a hófehér galamb

a menny felé szárnyalt e nap,

Istennek adta át magát,

s meglátta fénylő templomát.

Így szólt az égi Vőlegény:

„Kármel hegyéről jöjj felém,

a Bárány menyegzőre vár,

tündöklik homlokod s ruhád.”

Jézus, dicsőült szent szüzek

Jegyesként rád tekintenek,

dalolva lelkük himnuszát

dicsérnek mindörökkön át. Ámen.

Október 16.

SZENT HEDVIG SZERZETESNŐ


Bajorországban született 1174 körül. II. Endre királyunk feleségének, meráni Gertrúdnak nővére. A sziléziai herceg felesége lett, akit hét gyermekkel ajándékozott meg. Bensőséges életet élt, a szegények és a betegek iránt bőkezű volt, számukra otthonokat alapított. Férje halála (1238) után a trebnitzi kolostorba lépett, ott is halt meg 1243. október 15-én. Szent asszonyok, jótékonykodók, vagy szerzetesek közös zsolozsmája.

Könyörgés

Mindenható Istenünk, te Szent Hedvig csodálatos életével mindnyájunk számára példát adtál az evangéliumi alázatosságra. Közbenjárására vezess minket mennyei országodba.

Ugyanezen a napon, október 16-án

ALACOQUE SZENT MARGIT MÁRIA SZŰZ


A franciaországi Autun egyházmegyében született 1647-ben. A Paray-le-Monial-i vizitációs nővérek közé lépett, a tökéletesség útján csodálatosan haladt előre, és misztikus kinyilatkoztatásokat is kapott, főleg a Jézus Szíve tisztelettel kapcsolatban. Sokat fáradt e kultusznak az Egyházban való bevezetéséért. Meghalt 1690. október 17-én. Szüzek, vagy Szent asszonyok, szerzetesnők közös zsolozsmája.

Könyörgés

Kérünk, Istenünk, áraszd ránk azt a lelkületet, amellyel Alacoque Szent Margit Máriát megajándékoztad, hogy Krisztus mindennél nagyobb szeretetét megismerjük, és örvendezzünk isteni életében való részesedésünknek.

Október 17.

ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

Emléknap


Ignác Szent Péter második utódaként kormányozta az antiochiai egyházat. A vadállatokkal való küzdelemre ítélve, Rómába vitték, ahol Traianus császár alatt 107-ben nyerte el a vértanúság dicsőséges koszorúját. Útközben hét levelet írt a különböző egyházakhoz, amelyekben Krisztusról, az Egyház szervezetéről és a keresztény életről bölcs és okos tanítást adott. Az antiochiai egyházban már a IV. századtól fogva október 17-én emlékeztek meg róla. Egy vértanú, vagy Lelkipásztorok közös zsolozsmája, a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

Benedictus-ant. Őt keresem, aki értünk meghalt; őt akarom, aki értünk feltámadt.

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te a szent vértanúk hitvallásával megdicsőíted Fiad titokzatos testét, az Egyházat. Add, hogy a vértanúság, amely Antiochiai Szent Ignác püspöknek örök dicsőséget szerzett, nekünk szüntelen erőforrásunk legyen.

ESTI DICSÉRET

Magnificat-ant. Isten kenyerét akarom, vagyis Jézus Krisztus testét, aki Dávid nemzetségéből származik, italul pedig az ő vérét kívánom, aki a romolhatatlan szeretet.

Október 18.

SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA

Ünnep


Pogány családból született. Megtérése után Pál apostol kísérője volt, akinek igehirdetése alapján írta meg evangéliumát. Az Egyház életének kezdeteit Pál első római tartózkodásáig egy másik könyvben, az Apostolok cselekedeteiben beszéli el.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Urunkat, aki az evangéliumban szól hozzánk, jöjjetek, imádjuk!

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Boldogan üljük diadalod napját,

Szent Lukács, melyen piros véred omlott,

és így szereztél koszorút a mennyben

érdemeiddel.

Szentlélek által vezettetve gyűjtöd

Krisztus Főpásztor szavait, csodáit;

mily nagy irgalmú, könyörületes volt,

sorra leírtad.

Művészi gonddal lejegyezted azt is,

mik teszik Jézus követőit naggyá,

s népe kezétől milyen új csodákat

lát az utókor.

Pál szívét láttad, útitársa voltál,

mély hite bátor követője lettél;

add, hogy a szívünk szeretetre gyúljon,

krisztusi lángra.

Orvos is voltál, bajainkra hozz írt,

küldd el a hitnek öröm-orvosságát,

hogy élvezhessük mi is egykor Istent,

vígan örökké. Ámen.

Ant. 1A régiek bölcsességét kutatták a szent evangélisták, és szavaikat a próféták jövendölései hitelesítették.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról.

Ant. 2Isten az igazságban való hitre az evangélium által hívott meg minket, hogy részünk legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében.

Ant. 3Bölcsességüket sokan magasztalják, s az nem is múlik el az idők végéig.

RÖVID OLVASMÁNY

1 Kor 15, 1-2a. 3-4

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartottatok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Elbeszélték {*} Isten dicsőséges hatalmát.

Elbeszélték {*} Isten dicsőséges hatalmát.

És a csodákat, melyeket végbevitt. {*}

Isten dicsőséges hatalmát.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Elbeszélték {*} Isten dicsőséges hatalmát.

Benedictus-ant. Szent Lukács Krisztus evangéliumát hagyta ránk, és hirdette a magasságból felkelő Napot.

FOHÁSZOK

Mondjunk méltó dicséretet Üdvözítőnknek, aki legyőzte a halált, és evangéliumával felragyogtatta előttünk az életet! Kérjük őt alázattal:

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

Te, aki Egyházadat szent és kiváló elöljárókkal megörvendeztetted,

adj mindig bölcs vezetőket keresztény néped örömére!

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

Te megbocsátottad néped bűneit, amikor a szent életű lelkipásztorok Mózes módjára hozzád fohászkodtak,

közbenjárásukra tisztítsd és szenteld meg mindig Egyházadat!

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

Szentjeidet testvéreik körében felavattad szolgálatodra, és rájuk árasztottad Lelkedet,

töltsd el a Szentlélekkel néped minden vezetőjét!

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

A szent lelkipásztoroknak te magad lettél jutalma,

add, hogy akikért véredet hullattad, el ne veszítsenek téged!

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

Te, aki Egyházad pásztorai által részesíted híveidet az örök életben,

üdvözítsd az elhunytakat, akikért életedet adtad, hogy senki el ne ragadhassa őket kezedből!

Erősítsd meg Egyházadat hitben és szeretetben!

Könyörgés

Urunk, Istenünk, te Szent Lukácsot kiválasztottad, hogy igehirdetésével és írásaival hirdesse a szegények iránti szeretetedet. Add, hogy minden keresztény egy szív, egy lélek legyen, és minden nép meglássa az üdvösséget.

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY

Róm 1, 16-17

Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a pogánynak. Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: Az igaz a hitből él.

Minden földre elhat szózatuk,

A földkerekség végéig eljut igéjük.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY

1 Tessz 2, 2b-4

Bízva Istenünkben vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. Igehirdetésünk nem megtévesztésből, hamis szándékból vagy álnokságból fakad, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek.

Megőrizték Isten végzéseit,

És minden parancsát.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY

2 Tim 1, 8b-9

Vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében, aki megváltott, és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban ajándékozott nekünk.

Örüljetek és ujjongjatok,

Mert nevetek föl van írva a mennyben.

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ Boldogan üljük, mint a Reggeli dicséretben.

Ant. 1Az evangélium szolgája lettem Isten kegyelmi adományából.

Zsoltárok és kantikum az Apostolok közös zsolozsmájából.

Ant. 2Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne.

Ant. 3Nekem jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak.

RÖVID OLVASMÁNY

Kol 1, 3a-6

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

Hirdessétek a nemzetek között, {*} Az Úr dicsőségét.

Hirdessétek a nemzetek között, {*} Az Úr dicsőségét.

És csodatetteit minden nép között! {*}

Az Úr dicsőségét.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

Hirdessétek a nemzetek között, {*} Az Úr dicsőségét.

Magnificat-ant. Az Egyház méltán tisztel téged, Szent Lukács evangélista, Krisztus szelídségének hírnöke.

FOHÁSZOK

Istenünk, a világosság Atyja, Fia evangéliuma által meghívott minket az igaz hitre. Könyörögve kérjük őt szent népéért:

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Atyánk, te visszahívtad a halálból Fiadat, nyájad nagy Pásztorát,

engedd, hogy az ő tanúi legyünk a föld végső határáig!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Te elküldted Fiadat erre a világra, hogy hirdesse az evangéliumot a szegényeknek,

engedd, hogy mi is hirdessük azt minden teremtménynek!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Te elküldted Fiadat, hogy elvesse igéje magvait,

add, hogy akik fáradoznak az ige vetésében, egykor örömmel arassanak!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Te elküldted Fiadat, hogy vére által engesztelje ki veled a világot,

add, hogy a kiengesztelésben mindannyian együttműködjünk vele!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Te Fiadat a mennyben jobbodra ültetted,

bocsásd be a megholtakat a boldogság országába!

Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!

Október 19.

DE BRÉBEUF SZENT JÁNOS ÉS JOGUES SZENT IZSÁK ÁLDOZÓPAP ÉS TÁRSAIK VÉRTANÚK


A nyolc francia származású jezsuita hithirdetőt kegyetlen kínzások között irokéz, mohak és huron indiánok ölték meg. Öten a mai Kanada területén haltak meg: de Brébeuf János († 1649. március 16.), Dániel Antal († 1648. július 4.), Lalement Gábor († 1649. március 17.), Garnier Károly († 1649. december 7.), Chabanel Natal († 1649. december 8.), hárman pedig a mai Amerikai Egyesült Államok területén: Jogues Izsák († 1646. október 18.), és két segítőtestvérük: Goupil René († 1642. szeptember 29.) és de La Lande János († 1646. október 19.). XI. Piusz pápa avatta őket szentté 1930-ban. Több vértanú, vagy Lelkipásztorok közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, te Észak-Amerika országait de Brébeuf Szent János, Jogues Szent Izsák, valamint társaik igehirdetésével és vére hullásával megszentelted. Add, hogy a kereszténység viruló vetése közbenjárásukra mindenütt egyre gyarapodjék.

Ugyanezen a napon, október 19-én

KERESZTES SZENT PÁL ÁLDOZÓPAP


A liguriai Ovadában (Alessandriában) született 1694-ben. Ifjúkorában atyját segítette a kereskedelmi életben. A tökéletes élet után vágyódott. Miután mindenről lemondott, a szegényeknek és a betegeknek szolgált, valamint társakat gyűjtött maga köré, s 1720-ban megalapította a passzionisták rendjét. Pappá szentelése (1727) után egyre jobban dolgozott a lelkek üdvéért, szerzetesházakat alapított, apostoli tevékenységet folytatott, és közben kemény penitenciával sanyargatta magát. Rómában halt meg 1775. október 18-án. Lelkipásztorok, vagy Szent férfiak, szerzetesek közös zsolozsmája.

Könyörgés

Urunk, Istenünk, esdje ki nekünk kegyelmedet Keresztes Szent Pál áldozópap, aki oly kiváló buzgósággal szerette Fiad keresztjét. Add, hogy példáján fellelkesülve, keresztünket mi is bátran elfogadjuk.

Október 21.

Boldog IV. Károly király


Az Ausztriai-házból származó Károly 1887-ben született Persenbeugban (St. Pölten-i Egyházmegye). 1911. október 21-én házasságot kötött Bourbon-Pármai Zitával. Feleségével és gyermekeivel példás családi életet élt - igazi családegyház, amelyet a legszentebb Eucharisztia bensőséges szeretete és a Boldogságos Szűz Mária iránti áhítat jellemez. 1916-ban, az első világháború idején Ausztria császára lett és Budapesten, a Mátyás templomban Magyarország királyává koronázták. Igazságos és tartós békére törekedett, és támogatta a jogot és igazságszolgáltatást. Az államrend megdöntése után, 1919-ben száműzték, szegénységben élt, és Istenbe vetett mély bizalommal viselte betegségét. 1922. április 1-jén halt meg Funchalban, Madeira szigetén, miközben Jézus nevét hívta segítségül. Szent férfiak közös zsolozsmája

Könyörgés

Istenünk, aki Boldog Károlyt a földi királyságból viszontagságos úton a Te országodba vezetted, és mennyei koronával jutalmaztad, az ő közbenjárására add meg nekünk, hogy Szent Fiadat és testvéreinket szolgálva mi is eljussunk az örök életre.

Október 22.-én

SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA


Wojtyła Károly József 1920-ban született a lengyelországi Wadowicében. Pappá szentelték, majd teológiai tanulmányokat folytatott Rómában. Hazájába visszatérve különböző lelkipásztori és egyetemi hivatalokat töltött be. Krakkó segédpüspökévé nevezték ki, amelynek 1964-ben érseke lett, és részt vett a II. Vatikáni Egyetemes Zsinaton. II. János Pál néven 1978. október 16-án lett pápa. Rendkívüli apostoli buzgóságával tűnt ki, különösen a családok, a fiatalok és a betegek iránt, ami miatt számtalan lelkipásztori látogatást tett szerte a világon. A legjelentősebb gyümölcsök, amelyeket az Egyházra hagyott - sok más mellett - gazdag tanítóhivatala, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusának és a latin egyház és a keleti egyházak kánonjogi kódexeinek kihirdetése. 2005. április 2-án, Húsvét második vasárnapjának, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén halt meg Rómában. Lelkipásztorok közös zsolozsmája: egy pápa.

Könyörgés

Irgalmasságban gazdag Istenünk, aki Szent János Pál pápát egész Egyházad elöljárójául rendelted, engedd, kérünk, hogy tanítása által oktatva, megnyissuk szívünket Krisztusnak, az emberiség egyetlen Megváltójának üdvöt hozó kegyelme előtt.

Október 23.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP

Emléknap


Az abruzzókbeli Capestranóban született 1386-ban. Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként működött. 1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án. Lelkipásztorok közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében.

Október 24.

CLARET SZENT ANTAL MÁRIA PÜSPÖK


A spanyolországi Sallentben született 1807-ben. Pappá szentelése (1835) után sok éven át Katalóniát bejárva prédikált a népnek. 1849-ben megalapította Mária szeplőtelen Szívének missziós társaságát (a claretinusokat). 1850 és 1857 között Kuba szigetének érseke, majd Spanyolországba visszatérve a királynő gyóntatója és tanácsadója lett. Sokat szenvedett az Egyházért. Az 1868-as spanyol forradalom miatt a királyi családdal Franciaországba ment. A fontfroide-i ciszterci apátságba vonult vissza. Itt halt meg 1870. október 24-én. Lelkipásztorok közös zsolozsmája.

Könyörgés

Istenünk, te Claret Szent Antal püspököt a hithirdetés munkájában csodálatos szeretettel és türelemmel áldottad meg. Közbenjárására add, hogy mindig a te ügyedben fáradozzunk, és buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak.

Ugyanezen a napon, október 24-én

A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYÉBEN:

A SZEGED-CSANÁDI SZÉKESEGYHÁZ FELSZENTELÉSE

Ünnep


Miután Szent Gellért 1030-ban a csanádi püspöki széket elfoglalta, hamarosan székesegyházat épített Szent György tiszteletére. 1552-ben a törökök Csanádot elfoglalták, a székesegyház is pusztulásnak indult. A másfél százados török uralom után a csanádi püspökök 1702-től 1738-ig Szegeden székeltek. 1738-ban Temesvár lett a székvaros, III. Károly király ugyanis még 1716-ban fogadalmat tett, hogy templomot épít Temesváron, ha sikerül a törököket az ország egész területéről kiűzni. A fogadalom teljesítéseként 1773-ban épült fel ott a második székesegyház. 1931-ben a római Szentszék újra Szegedet tette meg az egyházmegye székhelyévé, székesegyházává pedig az 1930. október 24-én a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére felszentelt fogadalmi templomot. Ennek építését Szeged város népe 1880-ban fogadta meg, miután 1879-ben a megáradt Tisza vize a város nagy részét romba döntötte. E székesegyházban őrzik Szent Gellért karereklyéjét. Templomszentelés közös zsolozsmája.

Október 25.

Szent MÓR PÜSPÖK

Emléknap

Ugyanezen a napon, október 25-én


A PÉCSI EGYHÁZMEGYÉBEN:

Szent MÓR PÜSPÖK,
A PÉCSI EGYHÁZMEGYE TÁRSVÉDŐSZENTJE


Főünnep

Tiszta lelkű bencés szerzetes volt, akit ezért Szent Imre herceg 1015 körül Pannonhalmán hét csókkal köszöntött. Szent István királyunk kemény próbára tette szerzetesi fegyelemtartását. Később apát, majd 1036-tól pécsi püspök lett. Ő írta az első magyar legendát a két Zobor-hegyi remetéről, Szent Zoerárd-Andrásról és Szent Benedekről. Meghalt 1070 körül, Pécsett. IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta és megerősítette nyilvános egyházi tiszteletét. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én az egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

Lelkipásztorok, vagy Szent férfiak, szerzetesek közös zsolozsmája

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Minden ugyanúgy, mint a II. Esti dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Boldog Mórt, Krisztus követét dicsérjük,

kit hitéért és nemes életéért

szép ünnepnapján az egek karával

áld a magyar nép.

Szíve szelíd volt, szava csupa hűség,

útja szeplőtlen, hótiszta a lelke,

élete végig a teremtő Lélek

tiszta csodája.

Vágya csak egy volt, a hatalmas Isten,

Krisztussal titkon az egekben élt már,

hősi erényét a királyfi látta,

s csókja jelezte.

Szent püspökünknek mi is hódolunk ma,

s kérleljük szívből fakadó imával:

üdvös szószólónk legyen az egekben,

hogy oda jussunk.

Hála, dicsőség, örök áldás néked,

aki az égben ragyogó Király vagy,

mindenkor Úr vagy az egész világon,

hármas is, egy is. Ámen.

Benedictus-ant. Imre megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok számát, egész életén át szűzi életet élt.

Könyörgés

Mindenható Istenünk, tekints Szent Mór püspök érdemeire, és közbenjárására add, hogy példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk neked.

II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Királyi törzs ifjú sarja

igaz törvényt híven tartva

szolgált igaz örömet.

Szép árbochoz hasonlatos,

párját erdők magasságos

fái közt nem lelheted.

Imre herceg növekedve

Krisztus Király buzgó híve:

gyermekkortól hű barát.

Fut előtte ős ellenség,

világ vágya, testi vétség:

keresztjeltől messze szállt.

A monostort megtiszteli,

az atyákat ott köszönti

megkérlelve az Urat.

Egynek egyszer, másnak kétszer,

negyediknek pedig hétszer

osztva sorban, csókot ad.

Látva mindezt, ámul atyja,

– szíve vidám, komoly arca_–

titkon fiát kérdezi.

S ez megfejti igaz tettét:

Mór testvérnek nagy szentségét

liliomszál hirdeti.

Ily szentekkel ékesülve

Istenének Pannon földje

zengjen híven most s örökre

dicséretet, éneket. Ámen.

Magnificat-ant. A király megismerte, hogy fiának szavai nem tévednek, és Mórt dicséretekkel halmozta el.

Október 26.

A SAJÁT TEMPLOM FELSZENTELÉSE
(amennyiben annak napja nem ismeretes)

Főünnep
(csak a felszentelt templomokban)

Ezt a megemlékezést azokban a templomokban ünnepelik, ahol a templomszentelés napja ismeretlen.

Október 28.

SZENT SIMON ÉS SZENT JÚDÁS APOSTOL

Ünnep


Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: „a Buzgó”.
Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát (Jn 14, 22). Apostolok közös zsolozsmája, a következők kivételével:

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Két szent apostol ünnepén

zengjen dicsérő énekünk,

közös kegy hívta őket el,

közös most dicsőségük is.

Simon, felgyújtott égi láng,

Krisztust követni késztetett,

s később mint választott követ

őt buzgó hévvel hirdeted.

Júdás, Simonhoz fűz a vér,

s Krisztushoz kapcsol hű szíved,

írásban oktatsz másokat,

szóban megvallod Mestered.

E két hű szív nem reszketett,

hogy vérét adja bűntelen,

tanúságuk hogy szent,

igaz, haláluk áldozat legyen.

Ó, fent tündöklő Csillagok,

hitünkben úgy segítsetek,

hogy győzve földi gátakon

törjünk az égi honba fel!

Örökkön áldjuk Istenünk:

Atyánk, Szülöttét s Lelküket,

mert menny üdvében minket is

örökre részesítenek. Ámen.

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére. Szent Simon és Szent Júdás Tádé közbenjárására add jóságosan kegyelmedet, hogy Egyházad szüntelenül gyarapodjék, és egyre több nép fogadjon el hívő lélekkel téged.

Október 31.

Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú

1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón az egykori Magyarországon, Máramaros vármegyében, a rahói járásban, görög katolikus magyar családban. A huszti gimnáziumban szerzett érettségi után főpásztora Rómába küldte, ahol teológiai tanulmányait a Collegium Germanicum, majd a Russicum növendékeként a Gregoriana egyetemen végezte. Rómában szentelték pappá 1936. december 25-én. 1938 tavaszától parókus Bereznán és Alsóbisztricán (a huszti kerületben), 1939 őszétől spirituális az Ungvári Papnevelő Intézetben, és teológiai tanár az ottani Hittudományi Főiskolán. Ruszinul és magyarul szólt kispapjaihoz, akik rajongtak érte. 1944. szeptember 24-én szentelték püspökké Ungváron. Jelmondata: „Szeretlek téged, Uram, én erősségem; az Úr az én erősségem; és oltalmam.” A második világháború után megkezdődött a keleti rítusú katolikusok beolvasztása az orosz pravoszláv egyházba és templomainak elvétele. Mivel paptársaival együtt elutasította azt a manifesztumot, amely azt kérte, hogy Kárpátalja népét Szovjet-Ukrajnához csatolják, és nem tagadta meg a Szentszékkel való egységet, elkezdődött a papok üldözése. Közülük sokakat letartóztattak. Őt, mint a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökét és kísérőit 1947. október végén, a lókai templom felszentelése után közlekedési balesetet színlelve teherautóval elgázolták. A sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az államrendőrség ügynöke a püspököt 1947. november 1-én megmérgezte. A hitben való állhatatossága példaként szolgál a papság és hívek számára.
8 görög katolikus vértanútársával 2001. június 27-én Lvovban (Ukrajna) Szent II. János Pál pápa Aranyszájú Szent János liturgiájának keretében a boldogok sorába iktatta.
Egy vértanú vagy lelkipásztorok: püspökök közös zsolozsmája

Könyörgés

Istenünk, te Boldog Romzsa Tódor püspököt és vértanút több nemzetiségű híveid lelkipásztorává tetted. Segíts, hogy megalkuvás nélküli tanúságtételének és életáldozatának példáját keresztény életünkben mi is hűségesen kövessük.